Hogyan készüljek fel a biológia érettségire?
Előszó
A biológia érettségire készülők nem mindig járnak ugyanabban a cipőben. Lehet, hogy az iskoládban magas óraszámban kiváló biológia tanároktól tanultál, de az is előfordulhat, hogy sem az óraszám, sem az órák minősége nem volt túl magas. Lehet, hogy jó a szövegértésed, éppúgy, mint a matematikai és logikai készségeid, de az is lehet, hogy az egyik vagy a másik készséged nem túl erős. Leginkább abban szeretnénk itt segíteni neked, hogy a helyes kérdéseket tedd fel magadnak, amelyek alapján helyesen tudod megválasztani a számodra legmegfelelőbb felkészülési stratégiát. Pont ezért fontos, hogy fel tudjad mérni, mennyit tudsz most, és mire lehet szükséged a hatékony felkészüléshez.
1.) Mennyi energiám lesz a felkészülésre?
A leggyakoribb oka a sikertelen felkészülésnek, hogy az érettségiző nem tudott megfelelő mennyiségű energiát fektetni a felkészülésbe. Nem csoda, hiszen a biológia érettségin elvárt tárgyi ismeretek megtanulása, illetve a szükséges készségek elsajátítása nagyon idő- és energiaigényes. Az utolsó év a középiskolában a legtöbb diáknak nagyon zsúfolt, nem biztos, hogy elegendő idő jut a biológiára. Ha valaki már dolgozik, akkor könnyen lehet, hogy nem mindig lesz energiája a tanulásra munka után. Az se mindegy, hogy milyen szinten állunk, amikor elkezdjük a felkészülést. Tehát fontos, hogy felmérd, mennyi készülésre van szükséged, és lesz-e elegendő időd és energiád a felkészülésre a kiszemelt érettségi időszakig. Ha sok más elfoglaltságod van, érdemes akár több éves felkészüléssel számolni. Szintén érdemes megfontolni az előrehozott érettségit, amivel elkerülheted az utolsó középiskolai év túlzsúfoltságát.
2.) Önállóan vagy segítséggel készüljek?
Ha még középiskolába jársz, és kifejezetten a biológia érettségire felkészítő óráid vannak, akkor elképzelhető, hogy a tanárod mindent biztosítani tud a számodra, amire szükséged van. Ha már nem jársz középiskolába, vagy a középiskolád nem biztosít megfelelő szintű felkészítést, akkor meg kell fontolnod, hogy önállóan készülsz fel vagy segítséggel. Az önálló felkészüléshez rengeteg tankönyv áll a rendelkezésedre, és az internet is tele van hasznos tananyagokkal. A követelményrendszer megfelelő részletességgel tárgyalja az érettségire szükséges tantárgyi ismereteket. Bár úgy tűnik, hogy az önálló felkészüléshez minden adott, ez mégsem ilyen egyszerű. Az emelt szintű érettségi adatelemző, logikai, matematikai és szövegértési készségeket is igényel a biológia ismeretanyagon felül. Amennyiben az érettségin elvárt készségek közül egyben vagy esetleg többen is hiányosságaid vannak, ezeket önállóan nehéz lesz fejlesztened. Ráadásul az elvárt készségek összefüggésben vannak azzal, hogy mennyire vagy képes hatékonyan feldolgozni és rendszerezni a rendelkezésre álló információt. Tehát jó szívvel a teljesen önálló felkészülés akkor ajánlható neked, ha már eleve rendelkezel az érettségihez és a hatékony tanuláshoz szükséges készségekkel.
3.) Milyen segítséget válasszak?
Ha nem férsz hozzá megfelelő középiskolai felkészítéshez, és úgy ítéled meg, hogy önállóan nem tudnál megfelelően felkészülni, akkor érettségi felkészítő magántanárhoz vagy csoportos tanfolyamra érdemes menned. A magántanár szinte biztos, hogy drágább lesz, mint a csoportos felkészítés, de általánosságban hatékonyabb is. Ha kifejezetten nagy lemaradásod van egy vagy több, a biológia érettségin elvárt készségben, és anyagilag megengedheted, akkor célszerű magántanárhoz menned.
A tanár felkészültsége és a tanfolyam minősége kulcsfontosságú. Próbálj alaposan utánanézni, hogy mekkora a felkészítő magántanár tapasztalata, esetleg elérhetőek-e nyilvános tananyagai, és ha igen, azok milyen minőségűek. A tanfolyamoknál érdemes odafigyelni, hogy hány órát tartalmaz a tanfolyam, illetve, hogy lehet-e tudni, hogy ki fog tanítani. A tanfolyamok esetében is fontos, hogy milyen tananyagokat biztosítanak, illetve milyen e-learning rendszert nyújtanak az online tanuláshoz. Az online tanfolyamoknál fontos tudni, hogy egy videógyűjteményt kapsz csak, vagy élő órákon vehetsz részt kérdezési lehetősséggel, illetve, ad-e gyakorló és készségfejlesztő feladatokat a kurzus. Ha biztosítanak lehetőséget, hogy belenézz a tantermi vagy online biológia érettségi felkészítő tanfolyamba a tandíj befizetése előtt, akkor használd ki a lehetőséget. Egy szó, mint száz, próbálj minél alaposabban utánanézni a magántanároknak és a tanfolyamoknak, és olyat válassz, aki vagy amely megbízhatónak tűnik a számodra.
4.) Érdemes gyakorolnom, vagy inkább az ismeretanyag megjegyzésére koncentráljak?
A második leggyakoribb ok, ami miatt nem sikerül elérni magas pontszámot, a gyakorlás hiánya az írásbeli érettségi stílusával és nehézségével megegyező feladatokon. A biológia ismeretanyag a nyers tartalmi információ, amire az érettségi feladatok épülnek, de a feladatok ábraelemző, adatelemző, érveléstechnikai, logikai, matematikai és szövegértési készségeket is igényelnek. Picit másképp megfogalmazva, a biológiai ismereteidet tudnod kell alkalmazni az érettségi feladatok megoldása során. A középiskolában általában az ismeretek alkalmazását jóval kevésbé várják el, mint az érettségin, és ez különösen igaz az emelt szintű érettségire.
Egy párhuzamból egyértelműbb lesz, miről van szó. Képzeld el, hogy egy atlétika versenyre készülsz. Sokat edzel, futsz és erősítesz, és igazán nem mondhatjuk, hogy nem raksz bele elég energiát a felkészülésbe. A verseny napján kiderül, hogy igazándiból gátfutás lesz, és bár fizikálisan jó kondiban vagy, fogalmad sincsen a gátfutás technikájáról. Szóval nem mindegy, hogy az adott ismeretanyagot milyen formában kérik számon. Nemcsak a biológia ismeretanyagot kell megtanulnod, hanem sok gyakorlással az írásbeli érettségi feladatok is fel kell készülnöd. A szóbelire szintén lehet gyakorolni azzal, ha a szóbeli körülményeivel megegyező módon megpróbálod a mintatételek feladatait elmondani egy biológia tanárnak.
5.) Ha sokat tanulok és gyakorlok, akkor magas pontszámot fogok elérni az érettségin?
Jó úton jársz, de egy dolog még félremehet. A harmadik leggyakoribb oka a gyengébb érettségi eredménynek az alacsony hatékonyságú tanulás. Mire érettségizni mész, már hosszú időt eltöltöttél az iskolapadban, szóval van már módszered arra, hogyan tanulj. Előfordulhat, hogy ez nem igazán hatékony. Szóval érdemes lehet körülnézned a neten, hogyan lehet hatékonyabb a tanulásod. Továbbá önkéntelenül is kialakult benned egy kép, hogy milyen szinten kell teljesítened ahhoz, hogy jó osztályzatot kapjál. Az átlagos középiskolai biológia óra szintje viszont elmarad az érettségi szintjétől. Különösképpen az emelt szintű érettségiétől. Ami 5-ös a középiskolában, az lehet, hogy 40%-ra se lesz elég az emelt szintű biológia érettségin. Hogy az atlétika hasonlatnál maradjunk, lehet, hogy az iskolád legjobb futói közé tartozol, mivel 5 perc alatt futod le az 1 km-t, de az jó érettségi szintje a 4 perces kilométer.
Ha érettségi szintű feladatokon gyakorolsz, akkor el kell tudnod érni azt a szintet, amilyen érettségi eredményre szükséged lesz. Ha 80%-os érettségit szeretnél, akkor a 80%-ot, ha 60%-osat szeretnél, akkor a 60%-ot. Ha sokat tanulsz, de sorozatosan gyengébben teljesítesz, mint a kitűzött cél, akkor feltétlen ki kell derítened, hogy mi lehet a gond. Ha tanár segíti a felkészülésed, beszélj vele, ha önállóan készülsz, fontold meg, hogy segítséget kérsz egy felkészítéssel foglalkozó biológia tanártól. Ha emelt szintű biológia érettségire készülsz, akkor például tesztelheted a tudásod az emelt szintű biológia érettségi kvízünkön. Ne feledd, nem baj, ha a kvíz nem sikerül jól. Az a fontos, hogy tudjad, hol tartasz a felkészülésben.
6.) Hogyan tudok hatékonyan készülni?
A befektetett energia mennyisége mellett nagyon fontos, hogy a tanulás minél inkább aktív folyamat legyen. Ha csak olvasgatod a tankönyvet, megnézel egy videót vagy egy tanórán ülsz, az még önmagában lehet, hogy meglehetősen passzív és alacsony hatásfokú lesz. Ha a fontos információkat a tankönyvből vagy a videóból kijegyzeteled, illetve, ha az tanórán jegyzetelsz, akkor sokkal aktívabban vagy jelen a tanulásban, és az sokkal hatékonyabb is lesz. Nagyobb erőfeszítés, de hatékonyabb. Számos más tanulási technika támogatja az aktívabb jelenlétet; a saját táblázatok vagy rajzok készítése például. Ráadásul a jegyzetelés, táblázat és ábrakészítés a készségeidet is fejleszti. Ha az érettségi gyakorló feladatokat úgy oldod meg, mintha az érettségin ülnél, akkor jobban megjegyzed őket. Ha csak fél gőzzel gyakorolsz, vagy csak a megoldásokat futod át, alacsonyabb lesz a hatékonyságod.